Többszörösen bővített mondatok, temérdek közbevetés, záró- és idézőjel, dőlt és félkövér betűs szó meg persze vagy harminc link. Hivatalnoki részletekbe menés, a Wikipédia kifacsarása, kutyát sem érdeklő információk tömkelege ömlesztve, plusz a cikk alá besuvasztva az összes témához kapcsolódó zenelejátszó és videó. Déri Zsolt szerkesztésében a Recorderen ilyen rémisztően nézett ki egy zenei cikk.
A nemrégiben a laptól távozó és a meglehetősen szerénytelen MusicPress néven új blogot indító markáns arcú férfiú nem volt mindig ilyen aggályosan pedáns. Volt idő, amikor nem ette még a lángost is késsel-villával. Tudott ő menő is lenni, ha akart, vagy ha az élet úgy hozta. 1994-ben egy interjú során Iggy Pop egy szerinte gúnyolódó kérdésére válaszul le akarta rúgni, 2006-ban pedig már együtt ugráltak a Sziget Fesztivál nagyszínpadán. Vagy amikor egy és még egy Yonderboi-klipben is feltűnt, netán a Hippikiller-koncerten működött közre egy kapuzárási pánikos rock and roll újságíróról szóló dalban. A VOLT Magazinnál és a Wantednél még ő volt a pohos zenebuzgár Jack Black a Pop, csajok satöbbiből, akinek a kedvenc lemezei a Pixiestől a Surfer Rosa és Liz Phairtől az Exile In Guyville. A műszaki rajz tanáros aprólékosság csak az Est.hu-s időszakban köszöntött be, igaz, jóval szolidabb intenzitással, mint később a Recordernél.
Na jó, nem, már akkor is csak kis dózisokban volt elviselhető az általa kihirdetett és széles körben létjogosultságot is nyert krédó. Hogy a minőségi popzenei újságírás azt jelenti, a hozzáértést azzal lehet legjobban megmutatni, ha a szerző begyűjt minden lehetséges tudnivalót a szóban forgó zenekarról-előadóról, majd telezsúfolja a cikket a rájuk ható vagy szerinte ható zenekarok neveivel, illetve hogy az egyes dalokról melyik másik 57 zenekar dalaira képes asszociálni. Bob Dylan-esen slampos refrén, a Knack-féle My Sharona XXI. századi megfelelője, Morrissey-t idéző verze, Kinks-féle beat… Nem találja ki az olvasó, ezek a második Franz Ferdinand-album gondolattársításai. Ráadásul mindezt ugyanazon sablon szerint: szárazon, unalmasan, a személyesség és a humor legkisebb jele nélkül. Még szerencse, hogy néha még az ő ébersége is lanyhult és átcsúszott egy-egy szellemesebb írás is a sokszorosan túlbiztosított védelmi rendszeren.
Kétségtelen: Déri a magyar popzenei újságírás megkerülhetetlen, érte a legtöbbet tevő alakja. Közben azonban valahol útközben elfelejtette, hogy a popzene alapvetően móka, hangulatkeltés, háttérkíséret ismerkedéshez és szexhez, de főleg sört egymás nyakába fröcskölős ugrálás és együtténekelés. Olyasmi, amit azért csinálsz, mert szeretsz, nem pedig azért, mert kitűzted magad elé a jövő távolába vesző életcélt, hogy ha dilettánsok hullnak is az égből, akkor is lesz Magyarországon színvonalas popzenei újságírás. Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Különben megutálod, amit egykor szerettél és éjszakánként bosszankodva és azzal a tudattal zárod be a blogod adminfelületét, hogy megint csak a feneketlen kút betömésére fecséreltél el egy újabb napot.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Jellemző idézet: „Mint arról már többször írtunk, a Nirvana 1991-es Nevermindalbuma szeptember 23-án (hazai terepen, Amerikában 24-én) ünnepli megjelenésének 20. évfordulóját, és ezt a jubileumot – a Spin magazin tribute albuma, Dave Grohl és Krist Novoselic rádióműsora, komoly vagy komolytalan koncertek, kiállítások és megannyi egyéb rendezvény mellett – természetesen a Recorder is megünnepli: a hét hátralévő részében minden nap publikálunk oldalunkon valami anyagot a Nirvanáról, Kurt Cobainről és/vagy a paradigmaváltó 1991-es évről! Elsőként rögtön bemutatunk három kiadatlan felvételt a szeptember 26-án megjelenő Nevermind újrakiadásról, annak is rögtön a legbővebb – a világon mindössze harmincezer példányban megjelenő – ötlemezes Super Deluxe Edition verziójáról, ahol a hivatalos stúdiófelvételeket tartalmazó alaplemez és az 1991 Halloweenjén filmre vett seattle-i koncert DVD-je mellett még három további CD található: az egyik korabeli demók és rádiófelvételek szerepelnek, a másikon az album Butch Vig-féle keverésében, a harmadikon pedig az említett koncert hanganyaga szerepel. Mi itt a Recorderen – hála a seattle-i 107.7 The End rádióadónak – most mindhárom bónusz-CD-ről be tudunk mutatni egy-egy eddig hivatalosan kiadatlan számot: az On A Plain kazettásmagnóval felvett próbatermi demóját, a Smells Like Teen Spirit koncertfelvételét, de mindenek előtt igazi kuriózumként a Breedből azt a brutálisan jó Butch Vig-féle verziót, ahogy az eredeti produceri elképzelés szerint, Andy Wallace hangmérnök utólagos „mainstream” csinosítása és polírozása nélkül hangzott volna!” (Három kiadatlan Nirvana-felvétel 1991-ből a Nevermind újrakiadás super deluxe verziójáról!, Recorder, 2011.)
